Életrevalók
BAFTA -, Golden Globe díj és még számos elismerő díjat kapott. Az Életrevalók című film 2011-ben debütált, francia vígjáték, dráma. Igaz történetet dolgoz fel. Sok jót hallottam róla és egy kicsit izgatottan vártam az estét, hogy megnézhessem.
A történetünkhöz ismernünk kell a két főszereplőt, Az egyik színes bőrű, laza, szókimondó, kevésbé művelt srácról beszélünk, aki a gettót nagyon jól ismeri, Driss, a másik főszereplő egy baleset következtében nyaktól lefelé béna gazdag francia úr, Philippe különös történetét ismerhetjük meg. Philippe, nagyon művelt, gazdag, de egy szerencsétlen ejtőernyőzésnek köszönhetően nyaktól lefele lebénult, ha még ez nem lenne elég, felesége is elhunyt. 24 órás felügyeletet igényel a Philippe, és ápolót keres, ahova a fekete srác Driss is elmegy az ápolói interjúra azt remélve, hogy elutasítják, és akkor megkapja a segélyt. Lényegében itt indul be igazán a film, az elején kaptunk egy nyitó képet ahol már együtt láttam őket 3-4 percen keresztül fekete Msseratiban autókáztak, de nem tudtam, hogy most akkor ez csak egy előre utaló képsorok, mert még azt sem tudom ki kicsoda, és hogy hogy kerültek a kocsiba. De idővel minden kép és szál tisztázódott.
A történet megható, mert egy műveletlen, szabad szájú, szakképzetlen színes bőrű srác esélyt kapott arra, hogy dolgozzon, még ha nem is szakképzet, egy olyan helyen, amit álmában sem tudott elképzelni, hogy majd egyszer egy külön lakosztálya lesz, ahol lakhat. Esély kap egy művelt, gazdag, befásult, tolószékes embertől. A kettőjük világa teljesen ellenkező, de mégis idővel a filmben olyan szállak alakulnak ki köztük, ami közelebb hozza őket. Driss beletanul a tolószékes ápolásába, és olyan, humorral, vidámsággal teli életet hoz a hatalmas házba és Philippe életébe, ami a remek színészi játék maximálisan profi, és szórakoztató ennek köszönhetően nincs semmiféle erőltetettség a filmben. Olyan jókat nevettem a képernyő előtt, és olykor a meghatottság könnyei is ki-kibuggyantak a szememből. Hisz megható és szomorú sorsot, történetet mutat be mind a két fél részéről. A film egyszerűen magával ragad, és észre sem vettem, hogy már el telt 108 perc. Olivier Nakache és Eric Toledano rendező-forgatókönyvíró páros egyszerűen egy kifogástalan munkát hozott össze. Minden elismerésem még a két színész alakításáért, egyszerűen bravúros volt.
Mindent összegezve tehát elmondható, hogy egy remek filmet láthattam, ami egy érzékeny témát, történetet dolgoz fel. Olyan köntösbe bújva tárja elénk, ami elfogadható, semmi túlzás, és őszinte. Ha szeretnél egy unalmas vasárnap este egy jó filmet nézni, ami épít, kikapcsol, mosolyra hangol és nem hangol le akkor ez lesz a nyerő választás. Jó filmezést!
Készítette: BaRé
A cikkem már megjelent a HÖKKENTŐ oldalán
Kép az internetről
